Maurice Quentin de la Tour: Monsieur

Duval de l'Epinoy

Mary JeanCassatt:

Anya gyermekével

A pasztellfestészet története Az impresszionista mozgalom legfontosabb alapítói között ott találjuk Mary Cassatt-ot, Eugéne Boudint, Berthe Morisot-t, Henri de Toulouse- Lautrec-et és Frédéric Bazille-t.1 Külön is szólnunk kell Mary Cassattról, a pasztell- festészet lelkes hívéről, aki Pittsburghban született 1844-ben. Degas tanítványa volt és a pasztellfestészet technikáját nem mindennapi mesterségbeli tudással és érzékenységgel alkalmazta. A XVIII. század közepe kifejezetten bővelkedett a jó portréfestőkben. Spanyolországban a kiváló pasztell- és arcképfestőket többek között Vicente Lopez Portana (1772-1854) képviselte. Munkásságának köszönhetően 1815-ben VII. Ferdinánd udvari festőjévé lett. De la Tour, Perronneau és Portana nevén kívül más híres művészeket is említhetünk, közöttük Jacques-André Aved-ét (1702-1766), aki Jean-Baptiste Simone Chardin (1699-1779) bizalmas barátja volt, valamint a némileg szentimentális stílusú Francois Hubert Drouais-ét (1727-1775), aki apjának, Francois Boucher-nek a tanítványa volt és gyermekportrékra specializálta magát. Az impresszionista pasztell festményeken a színt voltaképpen fényvezetőként alkalmazták, azzal a céllal, hogy világossággal és fényességgel töltse meg a képet s így idézze fel a valóságot.

A huszadik században egyre többen foglalkoznak már pasztellfestészettel, felismerve és kiaknázva a technikai lehetőségeket.. Picasso meggyőző, egyértelmű színek sávjaiban vitte fel a pasztellt; a piros, sárga, zöld, kék és lila s az átmeneti tónusokat nélkülöző felületek dominálnak, különös stílusuk pedig olyan, mint a barcelónai „Le Quatre Cats” („Négy Macska”) nevű modernista csoportosulásé. Picasso előszeretettel használta azt a telt kék színt, amelyet konyhai kéknek neveznek. Picasso női alakjainál az elegancia nyersességgel keveredik, ami kétségkívül bizonyos párizsi körök befolyását tükrözte. A festészetről vallott felfogást senki nem változtatta meg olyan radikálisan, mint ő. Akárcsak Giotto, Michelangelo és Bernini, Picasso is egy új korszak kezdetét jelenti

Művészeti alapok

A huszadik században egyre többen foglalkoznak már pasztellfestészettel, felismerve és kiaknázva a technikai lehetőségeket.. Picasso meggyőző, egyértelmű színek sávjaiban vitte fel a pasztellt; a piros, sárga, zöld, kék és lila s az átmeneti tónusokat nélkülöző felületek dominálnak, különös stílusuk pedig olyan, mint a barcelónai „Le Quatre Cats” („Négy Macska”) nevű modernista c s o p o r t o s u l á s é . P i c a s s o e l ő s z e r e t e t t e l használta azt a telt kék színt, amelyet konyhai kéknek neveznek. Picasso női alakjainál az elegancia nyerses-séggel keveredik, ami kétségkívül bizonyos párizsi körök befolyását tükrözte. A festészetről vallott felfogást senki nem változtatta meg olyan radikálisan, mint ő. Akárcsak Giotto, Michelangelo és Bernini, Picasso is egy új korszak kezdetét jelenti.

Maurice Quentin de la Tour: Monsieur Duval de l'Epinoy Mary JeanCassatt: Anya gyermekével

A pasztellfestészet története

Az impresszionista mozgalom legfontosabb alapítói között ott találjuk Mary Cassatt-ot, Eugéne Boudint, Berthe Morisot-t, Henri de Toulouse- Lautrec-et és Frédéric Bazille-t.1 Külön is szólnunk kell Mary Cassattról, a pasztell- festészet lelkes hívéről, aki Pittsburghban született 1844-ben. Degas tanítványa volt és a pasztellfestészet technikáját nem mindennapi mesterségbeli tudással és érzékenységgel alkalmazta. A XVIII. század közepe kifejezetten bővelkedett a jó portréfestőkben. Spanyolországban a kiváló pasztell- és arcképfestőket többek között Vicente Lopez Portana (1772-1854) képviselte. Munkásságának köszönhetően 1815-ben VII. Ferdinánd udvari festőjévé lett. De la Tour, Perronneau és Portana nevén kívül más híres művészeket is említhetünk, közöttük Jacques-André Aved-ét (1702-1766), aki Jean- Baptiste Simone Chardin (1699-1779) bizalmas barátja volt, valamint a némileg szentimentális stílusú Francois Hubert Drouais-ét (1727-1775), aki apjának, Francois Boucher-nek a tanítványa volt és gyermekportrékra specializálta magát. Az impresszionista pasztell festményeken a színt voltaképpen fényvezetőként alkalmazták, azzal a céllal, hogy világossággal és fényességgel töltse meg a képet s így idézze fel a valóságot.